Kimondhatatlanul nagy öröm volt számomra, amikor érettségi után, 1966, augusztus végén, beléptem az akkor frissen épített, modern Stoczek utcai Martos Flóra műegyetemi leánykollégium-ba, amely többek szerint, kifejezetten „vegyészkari kollégium” célzattal épült, ám ez akkor, a kor erkölcsi és eszmerendszerébe nem fért bele. A döntés, hogy „legyen egyelőre egyetemes leánykollégium”, számomra kedvező volt, mert több kar lányai kapták meg az épületet.
Így kerültem első éves villamosmérnök kari hallgatóként én is ide.
1967-ben, az első féléves vizsgák után, egy alkalommal, a földszinten a liftre várva, a fsz 2-es szoba félig nyitott ajtaja látni engedte, hogy stúdiónyi technika van a földön, székeken, (rádió, magnó, lemezjátszó, erősítő, mikrofonállvány, stb.), odaléptem, megkérdeztem:
Mi van itt? Raktár, vagy valami stúdió?
Mivel Kiss István, technikai vezető /első, mint ilyen/ volt akkor, a technikáról és annak fejlesztéséről ő tud beszélni a legjobban.
Hogy milyen volt a kezdet, azt érzékelteti az alábbi kis írás, amelyet 1989-ben írtam, egy akkori találkozó alkalmára. Most szeretném ezt a kis gondolathalmazt ide is lemásolni:
Tehát 1989- 14 évvel a végzésem után:
A stúdió történetének 5 éve /1970-75/ számomra a kollégiumba érkezésem első napján elkezdődött. Ház László – mint kiderült a stúdió akkori vezetője – kopogtatott estefelé kollégiumi szobánk ajtaján és imigyen szólt: „Lányok, van itt egy kollégiumi stúdió, szeretnénk, ha Ti is dolgoznátok benne, ezért gyertek le nyolckor a fsz. 1-2-be – ott a stúdió – s csinálunk veletek riportot”. „Stúdió”? azt sem tudtuk, kis vidéki lányok ,mi fán terem az! Mikrofon, magnó fejhallgató ismeretlen, vagy messziről szemlélt tárgyak voltak akkor még számunkra, de a kíváncsiság erősebb volt mint félénkségünk, hát este nyolckor ott voltunk a fsz. 1-2-ben Windisch Erzsi szobatársammal és Vér Klárival. A riport – ízes tájszólásban, teli lámpalázzal-de elkészült, s mi „lentmaradtunk” 5 évre!
Heckmanné Varga Ildikó vagyok (eredetileg Varga Ildikó, de a Hekivel – Heckmann Ferenc – való házasság révén kissé meghosszabbodott a nevem).
1974-78 között voltam a MST tagja, Horváth Éva cipelt be, miután kiderült, hogy Zalaegerszegen szomszédok voltunk. Első élményem félénk vidéki lányként Hümérrel (Hegyi Gábor – akiről aztán a fiam a nevét kapta) való találkozásom volt, aki egy szál lezseren begombolt rongyos vegyészköpenyben, bozontos hajjal és borostával, talpig mocskosan (keverőasztalt szerelt) próbált elijeszteni, szerencsére sikertelenül. Éva mellett váltam stúdióssá, aztán a Kovács Mariann volt a stúdióvezető egy évig, én pedig ’76-tól ’78-ig, mikor is nagy nehezen sikerült Gadányi Beát rábeszélni az átvételre, aki aztán nagyon élvezte, és ügyesen is csinálta (most vele lakunk egy városban, Szombathelyen).
1975-1981 stúdió tag: bemondó, napi szerkesztő, riporter, azt hiszem 1977-1981 stúdió vezető, 1981/1982 stúdió nevelőtanár.
1975-1982 nagyon sok emberrel dolgoztam együtt a stúdióban. 25-30 év nagyon hosszú idő és már jó néhány vezetéknév nem jut eszembe, de az arcok és az élmények most is bennem élnek. Legszebb éveimet töltöttem a Martos stúdióban és soha olyan jó közösséggel nem találkoztam, mint ott és azokban az időkben. Nem felejtem az éjszakákba nyúló irodalmi műsor felvételeket, a beszélgetéseket, az adások utáni kocsmázásokat, a tatai táborokat, felkészüléseket a Show’s Shonkára, a jó bulikat az Ars Presso-n. Bennem élnek a heves viták a kollégiumi bizottsággal, mikor küzdöttünk a költségvetésünkért.
Fut, szalad az idő. 30 év, az tekintélyes kor. Még egy ember életében is.
30 éves a Martos Stúdió! Megjegyzem. 30 éve érettségiztem. Úgy látszik számomra ez az év az évfordulók éve.
Valaha réges-régen ifjú kollégistaként a haverommal néhány képet rajzoltunk, díszíteni akarván szobánk csupasz falát, mikor kopogtattak:
– Van kedvetek segíteni? Néhány plakátot kellene széthordani az egyetemen, látom úgyis rajzoltok…
Nos Ő volt Gadányi Bea, a plakát pedig a budapesti OST eseményeit hirdette. Ez volt első találkozásom a Stúdióval.
Aztán Bea meghívott a toborzógyűlésre.
1982 tavasztól, 1992 őszig stúdióztam, 1983 tavasztól 1985 tavaszig voltam stúdióvezető. Örökös tag, Aranykulcsos tag vagyok.
Miután 1982 januárjában az első félévet túléltem az egyetemen, körülnéztem a kollégiumi körök háza táján, hogy milyen kikapcsolódási lehetőségek vannak, és miután a gimiben nagy lemezgyűjtő voltam, logikusan vezetett az irány a Stúdióba. Lementem egy adásra, a következő héten pedig már a Chrenkó Fülit is vittem, akiről tudtam, hogy hevesen érdeklődik a technikai dolgok után. Fábián Bea stábjába kerültem, egy Pink Floyd sorozatot kellett készítenem bemutatkozóként, bár nagyon felkészültem, leírtam előre a szövegem, de borzasztóan sikerült, alig bírtam felolvasni is, nem hogy rögtönözni.
1984-1990 stúdió tag – bemondó, riporter, műsorszerkesztő, 1985-1989 stúdióvezető.
Bruttso beszámolójában már bemutatta a pezsgő kollégiumi életet, amibe én belecseppentem az egyetem elején. Már a Kémszám táborban ízelítőt kaptunk belőle és Tömösnek és Zozinak köszönhetően az évfolyamunkból többen egyből a Stúdióban, kezdték az évet. A Győri kispad (Márti, Kriszta, Erzsi, Dóra) lényegesen javított a fiú-lány arányon a Stúdióban. Mint Bruttso mondta, eleinte én hevesen tiltakoztam ellene, hogy stúdiós leszek, de a néptánc próbák helyett mind sűrűbben Tömösék adására kezdtem lejárni. Először csak éppen beolvasni valamit, mert kell egy női hang, aztán már hoztam egy novellát és így tovább. Hiába a Stúdió és a stúdiósok vonzásának nem lehet ellenállni!
„Ez a társaság kívülről nézve annyira durva, hogy belülről csak jó lehet” – ez volt az első gondolatom, mikor az 1987-es Gólyatáborban röplabdázni láttam a Martos Stúdió csapatát. A kispad egy láda sör volt, épp ezért sűrűn cseréltek, hiszen mindenki – ha csak egy kicsit is – szeretett volna a közelébe kerülni. Tulajdonképpen már ott, a táborban eldőlt, hogy nekem is közéjük kell tartoznom, és Kenéz Petivel együtt már az első héten lent voltunk a Stúdióban. Akkor kezdett még Egér és Bágyi Pityu is, és bár az akkori elsősökből kezdésnek csak ennyien jöttünk össze, Ági szerintem ezt is nagy eredménynek tartotta. Pedig ez az évfolyam a későbbiekben még inkább kivette a részét a stúdiós munkából: Arthúr, Kókai Szilvi, Pintér Szilvó, Bajkai Tibi, Hegedűs Laci, Marlow, Nagy Ancsa, Bajzek Kati, Papp Pityu mindannyian ugyanakkor kezdték az egyetemet, és bár lehet, hogy nem ebben a sorrendben, de később ők is csatlakoztak a Stúdiós csapathoz.
Ha jól emlékszem ez 1992-93 volt, tehát egy évig voltam stúdióvezető.
A stafétabotot Papp Ákostól vettem át, talán eléggé viharos körülmények között a Szent-György-hegyi túristaházban. A technikai vezető Egér lett, a zenei vezető Kókai Szilvi és most először egy új pozíciót is választottunk: gazdasági vezető, személyében Papp Istvánt. Mindannyian 4.-5. évesek voltunk, ami mutatta is, hogy túl hosszú stúdióvezetési pályafutásnak nem fogunk elébe nézni. Ebből a korosztályból meg az 1-2 évvel fiatalabbakból ekkor igen népes és kreatív csapatunk volt. Azt gondolom ebben az időszakban ismét sikk volt a Martos Stúdió tagjának lenni.
1991 szeptemberében kerültem a Martos kollégiumba. Évfolyamunkban hamar kialakult egy 6-8 fős társaság, akikkel közös programokat szerveztünk. Kedvenc esti szórakozásunk a mozilátogatás volt. A hazai és nemzetközi művészfilmektől kezdve a legújabb hollywood-i produkciókig mindent megnéztünk. Amikor nem moziztunk, akkor pedig az utcákat jártuk, és ismerkedtünk fővárosunk „nevezetességeivel”. Sok belvárosi sörözőt, biliárd szalont, kiskocsmát látogattunk végig.
A Martos Stúdióval a Marathon idején ismerkedtem meg. Egyik este kopogtattak a szobánk ajtaján. Két ismeretlen fickó azt kérdezte tőlünk, hogy szoktuk-e hallgatni a MST adásait? Melyik hullámhosszon fogható? –kérdeztem vissza. Válasz gyanánt az alacsonyabbik (Egér) fölágaskodott,és az ajtófélfa fölött elhelyezett – leginkább egy ócska klímaberendezésre hasonlító – fehér-szürke műtárgyon eltekerte a potmétert. Ekkor a falikutya elkezdett csaholni. Azon a héten ki sem kapcsoltuk a házikedvencet.
1995-1998: Stúdiótag, 1996-1998: Stúdióvezető
Sajnos az évszámokat sohasem tudtam jól fejben tartani, nézzétek el nekem most is.
Nehéz dolgom van, mert én vagyok az utolsó a sorban. Én már nem láttam a stúdió tündöklését, csak a bukását. Jómagam sokat bújtam a régi naplókat, nézegettem a fekete-fehér képeket. Szerettem volna átélni azt a pörgést, amit régebben a stúdió jelentett. Még volt néhány lelkes fiatal, de a számuk egyre csökkent, így a stúdiós létszám szép lassan elapadt. Kevesen voltunk, de még igyekeztünk jó adásokat készíteni, hetente többször is, amíg még elegendő ember volt a két stáb kialakításához. Emlékszem az esti mesékre, amiket alig tudtunk elmondani, mert annyira fojtogatott bennünket saját nevetésünk ☺ Remélem, rajtunk kívül más is szórakozott ezeken az adásokon, bár már igen kevés szobában volt falikutya, azok is rossz állapotban voltak, és az embereket jobban érdekelte a Danubius meg a Juventus rádió adása, meg a számítógépes játékok.