1971 - 1974: Horváth Éva

1976: Varga Ildikó

1975 - 1981: Gadányi Beáta

1981: Bogdán András

1983 - 1985: Bujdosó István

1985-1989 : Nagy Ági

1989 - 1992: Papp Ákos

1992 - 1993: Bajkai Tibor

1993 - 1996: Nagygyőri Szilveszter

1996 - 1998: Pelle Krisztina












1971 - 1974: Horváth Éva

Mivel Kiss István, technikai vezető /első, mint ilyen/ volt akkor, a technikáról és annak fejlesztéséről ő tud beszélni a legjobban.

Hogy milyen volt a kezdet, azt érzékelteti az alábbi kis írás, amelyet 1989-ben írtam, egy akkori találkozó alkalmára. Most szeretném ezt a kis gondolathalmazt ide is lemásolni:
Tehát 1989- 14 évvel a végzésem után:
A stúdió történetének 5 éve /1970-75/ számomra a kollégiumba érkezésem első napján elkezdődött. Ház László - mint kiderült a stúdió akkori vezetője - kopogtatott estefelé kollégiumi szobánk ajtaján és imigyen szólt: „Lányok, van itt egy kollégiumi stúdió, szeretnénk, ha Ti is dolgoznátok benne, ezért gyertek le nyolckor a fsz. 1-2-be - ott a stúdió - s csinálunk veletek riportot”. „Stúdió”? azt sem tudtuk, kis vidéki lányok ,mi fán terem az! Mikrofon, magnó fejhallgató ismeretlen, vagy messziről szemlélt tárgyak voltak akkor még számunkra, de a kíváncsiság erősebb volt mint félénkségünk, hát este nyolckor ott voltunk a fsz. 1-2-ben Windisch Erzsi szobatársammal és Vér Klárival. A riport - ízes tájszólásban, teli lámpalázzal-de elkészült, s mi „lentmaradtunk” 5 évre!
E naptól –második otthonom lett a stúdió két helyisége. Ház Laci és Kiss Pista - számomra a két legnagyobb stúdiós marad - mérhetetlen energiával, türelemmel, ötlettel, nagyszerű szervezőkézséggel 1-2 hónap alatt igazi, lelkes stúdiós gárdát hozott létre, kb. 20 fővel.
Hogy milyen technika állt rendelkezésre ekkoriban - a hetvenes évek elején? Hát jóval szerényebb, mint 14 év múlva, vagy mint manapság. Kiss Pista viszont csodákat művelt, így a technikai háttér is egyre gyarapodott, fejlődött-igaz éjjel-nappal a technikaiban tartózkodott, vizsgákra  ott készült, onnan indult a szigorlatokra, cigarettacsikkjei napról-napra elárasztották a technikait.
Ház Laci fáradhatatlanul szervezett, lobogott, ötletei a süketszobában váltak valóra. A lányok bemondóként kezdték, hatalmas munkát végezve, hogy tájszólásukat szép magyar beszéddé műveljék. A fiuk technikusként, zenei szerkesztőként kezdték, aztán pár hét alatt kiderült kinek melyik terület a hobbyja, mihez ért jobban, hol tudja kamatoztatni tehetségét, egyéniségét,- lassan csoportok alakultak:
                                    Technikai
                                    Zenei- könnyű és komolyzenei
                                    Sport
                                    Kulturális
                                    Politikai  - amelyek profiljuknak megfelelő műsorokat készítettek.
A csoportok műsorait szerkesztők szerkesztették napi adássá este 20 – 24 óra közé.
Én bemondóként és sportriporterként kezdtem.
Kiss Pista szerzett egy hordozható magnót és ennek segítségével közvetítettem foci és kosármeccset, voltam kint a nagyok vízilabdameccsén, ahol Szívós Pista mellet sikerült szóra bírnom az ott nézőként helyet foglaló Balczó Andrást is. Nagy szenzáció volt ez akkoriban!
A fiúk fáradhatatlanul gyűjtötték - ügyeleti rendszerben - a stúdió számára a zenei anyagot rádióból, kölcsönkapott lemezekről.
Esténként áhítattal hallgattuk sztereóban(!) a Beatlest, mindannyiunk nagy kedvenceit. Az esti adás után 4-en, 5-en, néha többen nekimentünk a budapesti éjszakának, megismertük az akkor még viszonylag olcsón hozzáférhető éttermeket, végigvillamosoztuk Budapestet egy-egy jó filmért - de közben állandóan csakis a stúdió volt a téma - ki, mikor, mit, hogyan? Jobbnál jobb műsorötletek születtek ezeken az éjszakai kiruccanásokon. Mikor Kiss Pista megkapta hordozható Panasonic magnóját, éjszakai riportokat készítettünk, amelyeknek mindig nagy sikere volt a kollégisták körében.
Emlékszem nekem az első évben 4 óra volt az átlag alvásidőm!
A napi műsorok, az éjszakába nyúló felvételek és beszélgetések,a hajnalig tartó bp-i kiruccanások nagyszerű baráti közösséggé alakították a stúdiós gárdát. Ezt felismerve már sokan jelentkeztek sorainkba teljesen önként, egyre több kitűnő egyéniség formálta, alakította, gazdagította a műsorkínálatot.
A megszállott mag,pedig lelket adott az egésznek!
Már 1970-ben megvolt az első Show-s Shonka vetélkedő - siker! Rengeteg egyetemistát megmozgatott - vérszemet kaptunk, tavasszal már nem önként alakult csoportok vetélkedtek, hanem az öt évfolyam egymással. Jöttek a pestiek is, később bevontuk az egyetemi oktatókat is. Következő évben már nem csak csapattagként, hanem játékvezetőnek, zsűritagnak, riporternek is felkértük őket és szívesen vállalták! Pl. Réffy József tanár Úr, együtt vezettük két alkalommal is a nagyszabású Show-s Shonkát. Azt hiszem mindenki nagyon élvezte a vetélkedő napjait, nem csoda, ha olyan hosszú ideig fennmaradt!
1971. nyarán már a százhalombattai építőtáborban voltunk, mint kihelyezett stúdió. Jó iskola volt; 3-4 fős gárda váltotta egymást 2 hetente. Ébresztők, vetélkedők, a bemondó megtanulta a technikát kezelni, a technikus megtanult beszélni a mikrofonba!Én itt ismertem meg későbbi férjemet is, aki általam  stúdiós lett, s maradt évekig.
1972. nyara már Tatán talált bennünket. Tata-rengeteg élmény. Örök emlék!
A Budapesti KISZ Bizottság kérésére létrehoztunk ott is egy stúdiót és annak hangszóró hálózatát. Felváltva dolgoztunk egész nyáron, reggel az ébresztőtől a takarodóig úttörőknek és KISZ-eseknek. Egy-egy turnusban 600 főnek szólt a rádióműsorunk, Kelemen Józsi úgy élvezte a dolgot, hogy az egész nyarát ott töltötte, s közben rengeteg barátot szerzett.
Itt már pénzt is kaptunk, amiből a stúdió felszerelését is gyarapítottuk.
Félretettünk közös szórakozásra is. Kirándulások-soha nem felejtjük.
Már 1970-től elkezdődtek a közös kirándulások; Kevélynyereg - Turistaház, Szarvaskő -Kovács Mariannék családi háza,Tatai tábor télen - sok-sok fotó őrzi ezeknek a napoknak hangulatát és résztvevőit.
El ne felejtsem megemlíteni az évvégi-mármint vizsgák utáni, júniusi-hagyományos étteremlátogatásainkat! 1971-ben a Kisrabló étteremben kezdődött. Jó vacsora, jó bor és jó hangulat mellett felavattuk az új stúdiósokat és az első „örökös stúdiótagjainkat” is, már akkor ,hagyományteremtő módon karddal és az alábbi szöveggel:
„XY az Úr ZZZ napján a Martos Stúdió a./stúdiótagjává vagy b./örökös stúdiótagjává  fogadlak!” Néhány stúdiótag kiemelkedő stúdiós munkájáért aranyozott kulcsot is átvehetett, azzal a szöveggel, hogy „általa a stúdió aranykészlete folyamatosan gyarapíttatik”.
Az örökös stúdiótagoknak egy pauszpapírra irt dokumentum is járt, amelyet azt hiszem mindannyian féltve őrzünk halálunk napjáig.
Ismét a kezdetektől vezetett stúdiónaplókat kellene segítségül hívni, hogy tudjuk hol zajlottak-melyik budapesti étteremben-évente ezek a kellemes ceremóniák. Egy biztos, sok kellemes étterem különtermét ismertem meg így én is az öt év alatt, s később is amikor meghívottként vettem részt ezeken a bulikon.
Mit írjak még a „hőskorszakról”? Sok igaz barátság, szerelem és házasság született ebben az időszakban a stúdiósok berkeiben.
Egyik legjobb Barátunk, Paul a remek beat és jazzszakértő, műsorkészítő, vetélkedők és műsorok ötletadója,a remek focista, a két nyelvet már akkor beszélő, de évet ismétlő-mégis mindig köztünk nyüzsgő barát-akinek mindig találtunk éjszakára egy szabad ágyat a  koleszban - sajnos már nem lehet köztünk!
Szerencsétlen autóbaleset áldozata lett 1982-ben.Soha nem feledjük!
Hagyományteremtő időszak volt az a hetvenes évek eleje. Már akkor a stúdiósok adták a pénteki ARS PRESSÓ-k lemezlovasait,/DJ-it/, a technikai berendezéseket-mivel ebben az időben a DISCO még újdonság volt, többször hívták a gárdát különböző helyekre discózni.
Paul az elsők között végezte el a DJ-képzőt, igazolványa sorszáma az 5-ös volt!

Az 1973-as nagy stúdió-átalakítás - nagyobb süketszoba ablak, új hangelnyelő borítás, új technika-egy kissé visszavetette a stúdió munkáját, mert a fsz. 5-be kellett átköltöznünk.
De 1974-ben ismét teljes gőzzel ment a stúdiózás a felújított helyiségekben-egy jobb technikával.
Országos stúdiós találkozók-mert ilyenek is voltak. Mindig ott voltunk,- s egy kis öndicséret-teljesen megérdemelten - ebben az időben a Miskolci Egyetem stúdiója mellett elismerten a legjobb kollégiumi stúdióként tartottak számon bennünket az országban.
Országos pályázatokon szerepeltünk sikerrel műsorainkkal. Az ország több egyetemi vagy főiskolai kollégiumába hívtak bennünket egész napot és estét betöltő vetélkedők és műsorok megszervezésére illetve levezetésére: Debrecen Orvostudományi Egyetem,Veszprémi Vegyipari Egyetem, Pécsi Pollack Mihály Főiskola - s többen a stúdiósok közül, autóstoppal érték el a célállomást.
A BME összes stúdiójában szerepeltünk csereműsorokkal, s mi is szívesen láttuk vendégül a többi kollégium stúdióját egy-egy esti műsor összeállításra.
A fő alapelvünk az volt: mindig fejlődni, változtatni, újat-jobbat adni. Wacha Imre és Montágh Imre tanár urakat a két elismert szakembert kértük fel beszédtechnikai továbbképzésre és ők örömmel tanítottak bennünket hónapokig a szép magyar beszédre a helyes légzés és beszédtechnikára.
Hogy mind e mellett tanultunk is, azt csak az bizonyítja, hogy végül is lediplomáztunk, de úgy hiszem a stúdiótagok számára meghatározó jelentőséggel a stúdióban eltöltött napok számítottak. Most már látjuk mennyi hasznos, az életben, a munkában használható képességre tettünk szert a stúdiózással, a közösségi munkával.

Hogy ez az öt év olyan meghatározó élmény volt életemben és le merem írni, mindannyiunk életében, mi sem bizonyítja jobban, mint hogy 30 év után is nagy örömmel tettem eleget a meghívásnak és nagy-nagy örömmel idéztem fel e kis visszaemlékezés írása alatt ezeket az éveket. S ha jó neveltetésem nem tiltaná még órákat mesélnék erről az időszakról!

Kaposvár, 2007. március

Horváth Éva

1976: Varga Ildikó

Heckmanné Varga Ildikó vagyok (eredetileg Varga Ildikó, de a Hekivel - Heckmann Ferenc – való házasság révén kissé meghosszabbodott a nevem).

1974-78 között voltam a MST tagja, Horváth Éva cipelt be, miután kiderült, hogy Zalaegerszegen szomszédok voltunk. Első élményem félénk vidéki lányként Hümérrel (Hegyi Gábor – akiről aztán a fiam a nevét kapta) való találkozásom volt, aki egy szál lezseren begombolt rongyos vegyészköpenyben, bozontos hajjal és borostával, talpig mocskosan (keverőasztalt szerelt) próbált elijeszteni, szerencsére sikertelenül. Éva mellett váltam stúdióssá, aztán a Kovács Mariann volt a stúdióvezető egy évig, én pedig ’76-tól ’78-ig, mikor is nagy nehezen sikerült Gadányi Beát rábeszélni az átvételre, aki aztán nagyon élvezte, és ügyesen is csinálta (most vele lakunk egy városban, Szombathelyen).

A legnagyobb élményeket sok lenne felsorolni, így csak néhányat ragadok ki.
- A stábok, akik összeszokottan dolgoztak, és barátok, majd egyesek házastársak lettek (Molnár Laci és Beck Judit – kisJudy, Adél és Wolfi, Heki és én), illetve Bea és Taki, Budai Judit – nagyJudy és Paréj Vili, Steindl Zsuzsa és Alex.
- A nemzetközi kavalkádot erősítvén Luki, Tietze, Frank és Richi, az örök renitensek Satterhand és Deák Pityu, a nagy egyéniségek Urbán Ági, Balázsi Gyula, Kaponya, Dezső, Rostás Zoli, az időnként becsöppenő oklevélíró Tákos Kata, a nagy öregek Kiss Pista és Paul...
- Paul és Holop Gyuri, akik meghaltak tőlünk hazafelé menet, mikor a kislányunkat, Ágit meglátogatták, örök bánatot hagyva maguk után.
- Sokat csatangoltunk akkoriban, végiglátogattuk az ország összes egyetemi stúdióját, vetélkedőket rendeztünk, buliztunk, ismerkedtünk, tanultunk egymástól, kirándultunk, na és persze Tata télen és nyáron, balatoni stúdió ügyeletek, táborok.
- Show-s shonkák, örökös avatások, az ötéves évforduló, és a nagy durranás, az 1978 as 2 napos zártláncú tévéközvetítéses Show-s shonka, amiben már Beának volt a legnagyobb érdeme, onnan kezdve vette át az irányítást.
- Ezidőtájt készült el az új keverőasztal is, Kiss Pisti, Heki, Misi és az asszisztencia éjt nappallá téve dolgoztak rajta. Csak szalagos magnóink voltak akkoriban, a jó öreg M-11 es, és Tesla matuzsálemek. Technikai bravúrnak számított a Lukin Lászlóval szervezett „ál kvadro” bemutató, ahol a saját gyártmányú passzív szerkentyűvel úgy sikerült előadnunk Kodály Háry Jánosából a harangjátékot, hogy az valóban a fejünk fölött, térben volt hallható.
- És persze felejthetetlen minden állandó műsor, Ars Pressók, éjszakai felvétel (A helység kalapácsából még ma is szállóigénk a „... mert én kendet útálom, mint a kukoricagölödint!”), jazz-klub, és a mindennapi munka, időnként harc és vita fejlesztésért, pénzért.

Aki stúdiós volt, az más emberré vált, átformálta ez a közösség, és örök nyomot hagyott benne, mint a stúdiós kulcs a pecsétviaszon. Örökös stúdiósok maradtunk lélekben is.

Találkozunk
Ildi

1975 - 1981: Gadányi Beáta

1975-1981 stúdió tag: bemondó, napi szerkesztő, riporter, azt hiszem 1977-1981 stúdió vezető, 1981/1982 stúdió nevelőtanár.

1975-1982 nagyon sok emberrel dolgoztam együtt a stúdióban. 25-30 év nagyon hosszú idő és már jó néhány vezetéknév nem jut eszembe, de az arcok és az élmények most is bennem élnek. Legszebb éveimet töltöttem a Martos stúdióban és soha olyan jó közösséggel nem találkoztam, mint ott és azokban az időkben. Nem felejtem az éjszakákba nyúló irodalmi műsor felvételeket, a beszélgetéseket, az adások utáni kocsmázásokat, a tatai táborokat, felkészüléseket a Show’s Shonkára, a jó bulikat az Ars Presso-n. Bennem élnek a heves viták a kollégiumi bizottsággal, mikor küzdöttünk a költségvetésünkért.

Szerencsém volt, mert rendszeresen találkozhattam az örökös stúdiótag avatásokon a „nagy öregekkel” Minden találkozás nagy élmény volt velük, feltöltődtünk. Sokat tanultam Palotás Páltól - bár néha meg is ríkatott - csodáltam, hogy honnan tud annyi mindent a zenekarokról, zenészekről. Megismertetett bennünket egy csodálatos zenei világgal, zenei szerkesztése mindig igényes volt. Neki volt un. „discos vizsgája” is, ezért máshova is jártunk bulizni. Ilyenkor minden stúdiós cipelt valamit, ki magnót, ki hangfalat, ki a szalagokat, ki a katalógusokat, aztán irány a villamos, vagy a busz. Hatalmasakat buliztunk. Kiss Pista akkor kezdte tervezni az új keverőt, a technikus fiúk vagy a régi asztalt javították vagy a lépcső alatti helyiségben az új asztalt szerelték. Pista az idő tájt járt a Villamoskarra, ha nem a rádióban volt vagy az egyetemen, akkor a stúdióban szerelt. Az ő hite, lelkesedése, kitartása mindnyájunkra nagy hatással volt.

Bennünket (Szekér Cilit, Takit, Lukit és engem) Varga Ildi szervezett be a stúdióba. A szomszéd szobában laktak Bobóval és gyakran elfogyott a cukruk, ami miatt már a tanév indulásakor gyakori vendég volt nálunk. Hamar közös nevezőre találtunk és hipp-hopp kikötöttünk a stúdióban, ahol az első perctől kezdve jól éreztük magunkat és egyre jobban belemerültünk a munkába és a stúdiós életbe, ez bizony meg is látszott tanulmányi eredményünkön. Ekkor Kovács Mariann volt a stúdió vezetője, majd őt követte Varga Ildi. Én Varga Ilditől vettem át a stafétabotot. A külsősök mindig sok színt hoztak a stúdió életébe.

Ne feledkezzünk meg a két Judyról és Urbán Ágiról, akik bár az ELTÉ-re jártak, de gyakorlatilag a kollégiumban éltek, Heckyről, Kumárról és Deák Pistáról, az örökös stúdió tag jelöltről, aki ha megígért valamit, az „meg volt ígérve”. Életre szóló barátságok is szövődtek. Az egyik ilyen Sörös Marcsi volt. Ma is őrzöm a leveleit. Soha nem felejtem ezer fokon égő lelkesedését és mélypontjait és azokat a gyönyörű mondatokat, ahogy terhességem idején leírta, mit fogok érezni, mikor először megmozdul a magzatom. Nem tudom megérteni, hogy miért kellett olyan fiatalon elmennie. Ugyanez az érzés kerít hatalmába, ha Holop Gyurira és Paulra gondolok. Lehet, hogy ezek talán túl személyes érzések, de azt szeretném érzékeltetni, hogy ebben a stúdióban milyen különleges és csodálatos emberek jöttek össze, persze valamennyit nem tudom név szerint említeni.

Aztán jött a következő csapat, Frank, Richie, Vattamány Dezső, Holop Gyuri, Ballagi András és sorra jöttek a fiatalok. Voltak hullámvölgyek és voltak nagyon jó évek. Nagyon jó kapcsolatokat alakítottunk az ország nagy egyetemeinek Stúdióival. Rendszeresen készítettünk csereműsorokat a miskolci, gödöllői, dunaújvárosi, veszprémi egyetem stúdióival, a budapesti főiskolák és egyetemek stúdióival. Látogattuk egymás nagy vetélkedőit, ill. részt vettünk azokban. Nagy sikerű Show’s Shonkát szerveztünk Szegeden az Orvosi Egyetemen és a Veszprémi Vegyipari Egyetemen.

Részt vettünk az Országos Stúdiós Találkozókon, mi is szerveztünk egyet. A KISZ KB Politikai Bizottsága támogatta anyagilag ezeket a találkozókat, segített a továbbképzésekben, támogatta és minősítette az országban működő stúdiókat.
Ekkor nyertük el a „Kiváló Stúdió „minősítést. A műegyetemi stúdiók között is szoros kapcsolat alakult ki, melyben a vezető szerepet a Martos stúdió játszotta. A Martos Stúdió vezetője képviselte az egyetemi KISZ bizottságban a kari stúdiókat és irányította az összes budapesti egyetemi-főiskolai stúdió együttműködését. Sokat tanultunk egymástól. Az egyetemi és a kari vezetéssel kialakult jó kapcsolat javította lehetőségeinket financiális tekintetben is és a stúdió ázsiója is emelkedett.

Korábban a Show’ Shonkával kapcsolatban említettem a tatai KISZ tábort. A nyári időszakban kéthetes turnusokban váltva egymást a Martos Stúdió 2 fős gárdája csinálta a tábori stúdiót. Jó iskola volt. Ennek fejében minden évben lemehettünk Tatára néhány napra, a tél elején, hogy felkészüljünk a Show’s Shonkára. Itt állítottuk össze a kérdéseket és a feladatokat. Felejthetetlenek a nagy ötletelések, a közös főzés és a nagy bulik. Itt érlelődtünk igazi csapattá. Nem felejtem el, ahogy a kérdéseket szóról szóra megvitattuk, hogy ne legyen félreérthető, mennyi hülyeséget tudtunk kitalálni és milyen jó dolgok jöttek elő ezekből a vetélkedőn. Percről percre megírtuk a forgatókönyvet és mindent pontosan megszerveztünk. Nagyon nagy élmény volt az első TV-s Show’s Shonka, ahol a Veszprémi Vegyipari Egyetem Oktatási Központja közreműködésével zártláncú TV közvetítés volt minden helyszínről. Sorolhatnám még tovább az élményeket, de soha nem érnék a végére.

Talán még egy történetet mondanék el. Én Bajkai Tibit már nem ismertem a Martos Stúdióból. 2001-2005 a Ságá-ban dolgoztam, mikor szárnyra kapott a hír, hogy az új „Technical manager” a műegyetem Vegyészmérnöki karán végzett. Először kicsit szégyelltem magam, hogy nekem bizony semmi sem rémlik vele kapcsolatban, ő ismerte stúdiós múltamat. El kell mondanom, hogy közös munkáinkban a Ságá-ban is egy jó csapatot alkottunk mi ketten, pedig nem mindig voltunk ugyanazon a véleményen, mindig megtaláltuk a közös hangot, jó barátok lettünk.

1981: Bogdán András

Fut, szalad az idő. 30 év, az tekintélyes kor. Még egy ember életében is.
30 éves a Martos Stúdió! Megjegyzem. 30 éve érettségiztem. Úgy látszik számomra ez az év az évfordulók éve.

Valaha réges-régen ifjú kollégistaként a haverommal néhány képet rajzoltunk, díszíteni akarván szobánk csupasz falát, mikor kopogtattak:
- Van kedvetek segíteni? Néhány plakátot kellene széthordani az egyetemen, látom úgyis rajzoltok...
Nos Ő volt Gadányi Bea, a plakát pedig a budapesti OST eseményeit hirdette. Ez volt első találkozásom a Stúdióval.
Aztán Bea meghívott a toborzógyűlésre.

Első munkám zeneszerkesztés volt. Mert nagyon szeretem a zenét – a mai napig is. Persze hamar rájöttem, hogy a műsorokhoz megtalálni az odaillő legmegfelelőbb zenét, az nem is olyan könnyű. Szerencsére befogadtak, s jó segítőim voltak. Együtt lehettem a két Judy-val, Ágival. Segített Paul, Franck, Dezső. Jó társaság volt…
Rengeteg, több ezer zene volt már akkor a birtokunkban. Sokkal több, mint némely regionális rádiónak. A „zeneisek” be voltak osztva, hogy a titokzatos 603-ban ki mikor milyen zenét vesz fel a rádióból. Aztán pedig a felvett zenéket a katalógusba rögzíteni…
Én nagyon szerettem a „Bazár”-t. Igazi kihívás volt, hogy az ember ismerje a kért zeneszámot, de az sem volt előnytelen ha tudta: kb. melyik szalagon van. A Bazár-ról jut eszembe: emlékeztek a kis tekercses szalagokra, amelyeken csak 4 szám volt…

Egyszer egyedül csináltam a Bazárt, így a konferálást is kénytelen voltam elvégezni. A lányok azt mondták kellemes volt a hangom, így megpróbálkozhattam a műsorvezetéssel, majd később önálló műsorok készítésével. Ekkor fedeztem fel a „vágás világát”,nekem nagyon tetszett. Pl. STM. Emlékeztek, Pisti szerezte a rádióból. Ha nem működött pontosan akkor egy váratlan pillanatban kiesett a tekercs közepe. Ha nem akartak kidobni a kuszaságot (és a rajta levő munkát), akkor következett több órás meló helyreállítás.

Én is kellemes emlékeket őrzök a kari vetélkedőkről, a Show’s Sonkáról.
Az előkészítői kirándulások, az a sok-sok hihetetlenül kitalált feladat, a szervezés-lebonyolítás mindegyik egy-egy külön élmény volt. Más városokba, más iskolákba is elvittük óriási sikerrel. Sohasem játszhattam, de nem bántam. Jó volt, ha minden gördülékenyen ment.

Úgy emlékszem 81-ben megválasztottak Bea utódjának a vezetői posztra. Ettől kezdve még kevesebb időm volt, hiszen már a pénzügyekkel, beszerzésekkel, területi feladatokkal is foglalkozni kellett. Az OST-ken már nem csak mint részvevő/pályázó szerepeltünk, hanem a zsürizési munkát is el kellett látni. Az OST-n mindig szívesen vettünk részt. Megmérettettünk, szakmailag fejlődtünk, egy csomó ismerőst szereztünk, s jókat buliztunk.

Lellei táborok…
Elvileg KISZ-tábor volt. Sikerült azonban elérnünk, hogy a stúdiósok szakmai táborlakóként vehessenek részt. Szerveztünk elég sok hasznos előadást magunknak.

Apropó KISZ. Elnyertük a KISZ Vörös Vándorzászlaját mint Kiváló KISZ szervezet. Pedig nem is voltunk azok. De a pénz ami a díjjal járt, jól jött a mindig szűkös költségvetéshez. A költségvetés kiegészítésék érdekében végeztünk bérmunkákat. Szerződéses alapon reklámoztunk cégek termékeit a műsorokban, hangosítottuk a MAFC mérkőzéseit és más rendezvényeket, bulikat vállaltunk. Lukitól és Kaponyától lestem a bulik vezetését, Gyurival buliztunk egy darabig.

… s jött a búcsú az aktív diákélettől 82-ben. A Martos Stúdió örökös tagjává avattak (az ajtón levő lista szerint én voltam az 50.), megígértetvén: az MST munkáját mindig segíteni fogom.

Ez a segítség akkor volt a legtöbb, amikor tartalékos katonaként 3 hónapig sikerült ismét a koleszban laknom, akkor természetes volt, hogy ismét részt vegyek valamelyik adásnap munkájában.

Még sok-sok oldalon keresztül lehetne sorolni az emlékeket felejthetetlen bulikról, sikerekről, (és kudarcokról) de a lényeg:

Az egyetemi évek élményei közül messze kimagaslanak a stúdióhoz kötődő élmények.


Bogdán András
viaszpecséttel ellátott „megsárgult okmány” szerint:
zenei szerkesztő, napi szerkesztő, technikus, stúdióvezető

1983 - 1985: Bujdosó István (bruttso)

1982 tavasztól, 1992 őszig stúdióztam, 1983 tavasztól 1985 tavaszig voltam stúdióvezető. Örökös tag, Aranykulcsos tag vagyok.

Miután 1982 januárjában az első félévet túléltem az egyetemen, körülnéztem a kollégiumi körök háza táján, hogy milyen kikapcsolódási lehetőségek vannak, és miután a gimiben nagy lemezgyűjtő voltam, logikusan vezetett az irány a Stúdióba. Lementem egy adásra, a következő héten pedig már a Chrenkó Fülit is vittem, akiről tudtam, hogy hevesen érdeklődik a technikai dolgok után. Fábián Bea stábjába kerültem, egy Pink Floyd sorozatot kellett készítenem bemutatkozóként, bár nagyon felkészültem, leírtam előre a szövegem, de borzasztóan sikerült, alig bírtam felolvasni is, nem hogy rögtönözni. Nyik-nyak motyogás lett belőle, majd elsüllyedtem utána, de a tűzkeresztségen átestem, zenei szerkesztő, műsorvezető lettem. Szinte azonnal megfogott a Stúdió szellemisége. A közösség, a hangulat, a szabadság érzése, a kihívásokkal teli munka és az alkotás öröme. (Ennek megfelelően legközelebb kb. négy év múlva mentem fel a szobámba, átköltözni a nevelőtanáriba.) Minden érdekelt a Stúdióval kapcsolatban, érdekeltek a kezdetek, hogy egy ilyen erős, önszerveződő kör minek hatására, hogyan jött létre. Tanulmányoztam a stúdiónaplókat, utánajártam a Stúdiós hagyományoknak.

1983 februárban, a tatai kiránduláson Matyikó Kati lemondása után engem választottak meg stúdióvezetőnek. Fülit választottuk technikai vezetőnek, Bácskai Zsolt lett a zenei vezető, és Elekes Roxánnak kitaláltuk a „stúdiós anyu” feladatkört, ebben a szerepkörben remekül prezentálta Lázár Ervin, Hemingway és Csipike történeteit. Akkoriban kezdett stúdiózni Tömösközi Sanyi, Krivácsi Zoli, Nagy Laci (akinek segítségével jelentősen megújítottuk a Show Shonkát). Több felelős posztot hoztunk létre, pl. Sölétormos Gyula lett a pénzügyes. Három nevelőtanárunk is volt: Szakács Imre, Tar Zoltán, Kátai Pisti. Az egyik első ténykedésem volt, hogy hűtőt szereztem a technikai helységbe, szigorúan közösségteremtő szándékkal, saját kis büfénk lett, ha a „nagy” bezárt, még néhány órával tovább bírtuk…

Óriási szerencsém volt stúdióvezetőként, mert egyrészt új, ambiciózus kollégiumi igazgató érkezett, Kovács István személyében az SZKT Tanszékről, másrészről az évfolyamtársaim kerültek más körök vezető pozícióiba. Érthetően nagyon jól együtt tudtunk dolgozni, nem kellett a kis személyes csatáinkat megvívni, nem erre ment el az energiánk, hanem, hogy minél több új dolgot találjunk ki és valósítsunk meg. Kelemen Béla kollégiumi titkár, Illés Zoltán Ars Presso-vezető, Filmkör, Sport körök, 405 kör. Elképesztő pezsgés volt akkoriban a kollégiumi életben, nagyon aktívak voltak a kollégisták, és számtalan kollégiumi kör működött. Mindezeknek biztosított színteret, fórumot, hátteret a Martos Stúdió. Rendkívül megbecsült, erős volt a Stúdió, komoly érdemnek számított, ha valaki stúdiózhatott. A napjaink a következő rendben zajlottak: Délután már az adásokra készültünk, adás után hajnalig értékeltük (közben 8-10-szer megváltottuk a világot) – délelőttönként pedig gyorsan letudtuk az egyetemet. Gyakorlatilag a kollégium szellemi elitje kapcsolatban állt a stúdióval: vagy stúdiós volt, vagy csak egy-egy állandó műsora volt, vagy csak rendszeres vendég volt, akkori fotók tanulsága szerint alig fértünk el egy-egy fotón, 30-40 ember volt jelen egy-egy stúdiós gyűlésen, sokszor kicsi volt a 603-ban.

1984 év őszén, sok-sok elsőst szerettünk volna megszerezni a Stúdiónak. Felismerve a PR és marketing fontosságát, a kollégiumi WC fülkék ajtajának belső felére kiírtuk egy-egy A4 lapra gyöngybetűkkel, hogy: „Most aztán igazán végiggondolhatod, hogy végre belépj a Martos Stúdióba!” Egyébként is egy nagyon erős évfolyam jött a vegyészkarra, és sikerült is az évfolyam húzóembereit beszervezni a Stúdióba: Kovács Csabi, Varga Lajos, Nagy Zoli, és a négy győri lány az ún. „győrikispad”: Andorka Erzsi, Kleizer Kriszta, Tuba Márti, Vincze Dóri. Nagy Ági akkoriban megnyugtatott, hogy nem lesz stúdiós, később mikor mégis az lett, azt találta ki, hogy stúdióvezető aztán végképp nem lesz. Hát, szerencsére nem lett igaza, ő lett az utódom!

A Stúdió technikai felszereltségéről: még mindig hibátlanul működött a KisPista-féle keverő, bár már látszottak az elhasználódásból eredő problémák, de ezek még néhány évig orvosolhatók voltak. Ebben az időben cseréltük le az MK magnókat, talán Tesla magnókra. Az adások ezekről mentek, de nagyon jól helytálltak az Akai GX-ek is, ezeken vettünk fel, és az igényesebb zenék ezekről szóltak. Sajnos, a riporter magnónk nagyon elhasználódott, ennek ellenére sokat volt kézben. A stúdiómagnókon már csak vágtunk, egyre kevesebbet használtuk. Bácskai Zsolt zenei vezetőként, óriási mennyiségű progresszív zenét rögzített. Én popzenei felvételek kazettás rögzítését tartottam fontosnak, éjjel nappal a Rádió előtt ültünk: Poptarisznya, Fiataloknak, Csak fiataloknak, később a Danubius slágerlista volt a zenei muníciónk. Adások közben egyre inkább terjedt a kazetták használata, ezáltal gyorsabban, praktikusabban lehetett zenét keresni és találni. Adások előtt mindig egy-két teljes lemezt adtunk, 20,00 – 23,00 között volt a szerkesztett műsor, reggel pedig a Kossuth Rádió volt automatikus ébresztésre beállítva.

Az Ars Pressokon a discók is fejlődtek technikában, a Regent hangfalakat le tudtuk cserélni a magyar gyártmányú, de professzionális, az üllői Kis Sanyiék-féle Reflex hangfalakra és Twin erősítőkre, emellett profi discólámpák beszerzése is elindult.

A dolgok fejlődésének irányából következően, elkezdtük keresni a kapcsolatot a többi műegyetemi stúdióval, beindultak a vendégadások, feléledt a Műegyetemi Stúdiós Munkabizottság. A Vásárhelyiből Rikker Tibor lett szinte MST-tag, állandóan velünk lógott, de jó volt a kapcsolatunk a gépész stúdiósokkal is és a villamososokkal is. Ezt követően újjáalakult az Országos Stúdiós Munkabizottság is, és ez Országos Stúdiós Találkozók is, az emlékezetes Pécsi OST, ahol Zenei Átjátszót biztosítottunk, közös kirándulások szervezése. Korrekt kapcsolatunk volt az egyetemi KISZ Bizottsággal, Kiss Péter volt akkoriban az első ember.

1985 őszére egy építész barátommal Oszoli Dénessel – továbbra is az elsősök megnyerése érdekében végzett munkaként – karikatúra formájában rajzon megörökítettük az akkori stúdiósokat, a kérdéssel, hogy: „Szeretnél jövőre a rajzon szerepelni?” Ez az akciónknak is sikeres volt.

Sorban megrendeztük a Stúdiós Találkozókat az öregekkel, a fotókat visszanézve egyre látványosabb külsőségek és egyre több fiatal stúdiós jelenlétében zajlottak az Örökös avatások. Időközben Füli 7. aranykulcsos tag lett, nagyon sok munkát végzett, gyakorlatilag a stúdióban élt, lakott.

Több fóruma, helye is lett a stúdió életének, először is lent a földszinten, itt inkább a technikusok bütyköltek mindig valamit, vagy a zenei szerkesztők zenéket kerestek – nagyon erőltettük a zenék katalogizálását – a másik pedig a 603 volt, az se nagyon volt zárva soha, valakit mindig lehetett ott találni. Délelőtt is előfordult, hogy valaki lent volt, de délután mindig. Ott sorakoztak a stúdió ajtóval szemben a fotelekben az egyetemi jegyzetek.
A 603 népszerűsége tovább nőtt, amikor az első Sharp típusú videomagnónkat megvettük. Bár voltak ilyen irányú elképzelések, nem alakult ki videostúdió, inkább a Show-Shonkák rögzítésére, videodiszkókra és a társalgóban videofilmvetítésre használtuk a magnót.

A Balatonlellei tábor is nagyon fontos volt a stúdió életében, a nyári kari táborok alkalmával hangosítottunk, de többször leutaztunk ún. Felújító Táborba is.

Próbáltuk a financiális lehetőségeinket bővíteni, támogatási szerződést kötöttünk a Reanal Gyógyszergyárral, hogy népszerűsítjük őket a végzős hallgatók körében, cserébe ők technikai eszközöket vásároltak nekünk.

1985-1989 : Nagy Ági

1984-1990 stúdió tag – bemondó, riporter, műsorszerkesztő, 1985-1989 stúdióvezető.

Bruttso beszámolójában már bemutatta a pezsgő kollégiumi életet, amibe én belecseppentem az egyetem elején. Már a Kémszám táborban ízelítőt kaptunk belőle és Tömösnek és Zozinak köszönhetően az évfolyamunkból többen egyből a Stúdióban, kezdték az évet. A Győri kispad (Márti, Kriszta, Erzsi, Dóra) lényegesen javított a fiú-lány arányon a Stúdióban. Mint Bruttso mondta, eleinte én hevesen tiltakoztam ellene, hogy stúdiós leszek, de a néptánc próbák helyett mind sűrűbben Tömösék adására kezdtem lejárni. Először csak éppen beolvasni valamit, mert kell egy női hang, aztán már hoztam egy novellát és így tovább. Hiába a Stúdió és a stúdiósok vonzásának nem lehet ellenállni !

1985 tavaszán nagyon fiatalon lettem stúdióvezető, még alig egy éve stúdióztam. Nem is tudom, hogy a Zozi helyett (aki elutasította a posztot) miért engem választottak meg, de a tény hogy ezt a nagyon hízelgő felkérést nem tudtam visszautasítani. Azért mertem elvállalni, mert tudtam, hogy sose leszek egyedül és mindig lesz segítségem, Bruttsó ugyanis a koleszban maradt. A technikai hátteret Tömös és Kovács Csabi -az új technikai vezető – biztosította. Ezen kívül a zenei vonal Nagy Zolival és Varga Lajossal kibővítve a népzenétől a punkig minden területet lefedett. A stúdió közössége nagyon jó volt, az öregek és a fiatalok jól megértették egymást és mindenki lelkes volt. Végül is, nekem szinte nem is volt más dolgom, mint gyűlésekre járni, képviselni a stúdiót a Műegyetemi Stúdiós Munkabizottságban és a kollégiumi bizottságban, valamint az Országos Stúdiós Munkabizottságban a KISZ KB-n. Tudom ezzel mostanában nem szokás dicsekedni, de hát ők adták a pénzt.

Minden szeptemberben, mikor jöttek az elsősök újabb tagokkal bővült a stúdió. Stefán Peti, Nagy Andi, Aranyosi Peti, Székely Viktor majd később Papp Ákos, Kenéz Peti, Bartusek, Brumbauer Magdi -az első hivatalos technikus lány- és Pintér Szilveszter erősítette a csapatot. Volt, aki még később adta be a derekát, mint én és már meglett egyetemistaként kezdett el stúdiózni. Ugye Andi, ugye Mola ? Szerencsére nekik még most is tart a lelkesedésük és már nem is tudják abbahagyni !
Remélem, hogy senkit sem hagytam ki a felsorolásból, de ha igen, akkor elnézést kérek ! Tudjátok a memóriámnak, nem használnak az évek. Az is lehet, hogy ez esetben csak azzal az érdekes és megmagyarázhatatlan jelenséggel állunk szemben, hogy a lányok általában az idősebb fiukra, míg a fiuk a fiatalabb lányokra emlékeznek jobban az iskolatársak közül.

Arra mindenesetre még tisztán emlékszem, hogy nagyon jó volt társaság és színvonalas a munka. Heti 4 este 7-töl 11: 00-ig ment a műsor, előbb 2 lemez, majd szerkesztett adás, amit gyakran esti mese zárt. Egy időben még ez sem volt elég és reggeli ébresztö műsort is készítettünk. A legemlékezetesebb az Április elsejei volt, amit egy órával előbb kezdtünk az előző napi 6 órás hírekkel. A rádiójátékok közül a Micimackó sorozatunkat sose fogom elfelejteni ! Még mindig hallom a Fari-Füles, Rajkai-Tigris és Pungor-Malacka hangját, amikor a könyvet olvasom. Ebben a produkcióban is sok nem stúdiós szerepelt, mint gyakran a műsorokban, ahogy Bruttso is említette. A stúdió és a többi kollégiumi kör annyira összedolgozott, hogy időnként alig lehetett tudni, ki is az igazi stúdiós. Azért volt néhány dolog, ami megkülönböztetett a mi időnkben is egy igazi stúdióst egy vendégtől.

- Az igazi stúdiós tudta kezelni a technikai felszerelést - legalábbis alapfokon - és erről papírja is volt a technikai vezető aláírásával.
- Az igazi stúdiós vizsgát tett a felavatása előtt.
- Az igazi stúdiós tovább képezte magát. Minket is tanított Montágh tanár úr és később a felesége a helyes magyar beszédre.
- Az igazi stúdiós részt vett a Show’s Shonka szervezésében (kivéve Varga Lajost és Aranyosit), amiről mindenki tudja, mennyi munkával járt.
- Az igazi stúdiós ott volt minden stúdiós táborban, Mikulás bulin, kiránduláson és találkozón.
- Ahogy elnézem az itt jelenlévők mind igazi stúdiósok !

Az emlékezetes kirándulások közé tartozik az ördög ároki, amikor sportszatyrokba vittük az ennivalót és a piát. Elég nagy csörömpöléssel haladtunk előre a sárban és csak az evésnél vettük észre, hogy nem hoztunk alkoholmentes innivalót. A lányok nem örültek a dolognak ! Hogy ellensúlyozzunk a vízhiányt, bevezettük a Tisza-túrákat. A Tokaji kirándulások során kedveltük meg a vizisportokat és a fiuk egy alkalommal megmutathatták azt is milyen nagyszerű cow-boyok, amikor tehenek támadták meg a táborunkat és felfalták a kenyér készletünket.

Kellemes emlék a Csillebérci Országos Stúdiós Tábor és az OST-ék is. A Tatai táborok is igen emlékezetesek, a téli az főleg Sancónak, aki az ügyeleten fejezte be a szánkózást. Mostanában időnként visszagondolok ezekre a kirándulásokra, főleg amikor fiatalokat látok hangoskodni, énekelni a vonaton. Mielőtt bármit is mondanék, felidézem magunkat a demizsonnal és magnóval a vonatban. Végülis, nem is olyan rosszak ezek a mai fiatalok!

Azért nem szeretném, hogy azok akik nem velünk egy időben voltak a stúdióban azt higgyék, hogy mi csak buliztunk! Dolgoztunk ám keményen! Ezt bizonyítják a díjak amiket a stúdiós pályázatokon nyertünk, a műsor amivel a Magyar Rádióban szerepeltünk és a Martos Stúdió elismertsége a Vegyész karon, a Műegyetemen és az egész országban. Sőt az ország határain kívül is, mert ismertek bennünket Helsinkiben, Németországban és Svájcban is.

A stúdió hírnevét nem csak a műsorok öregbítették, de híresek voltunk a technikai felszereltségünkről és főleg technikusaink megbízhatóságáról. De erről meséljen a technikai vezető, akivel mindig jól megosztottuk a munkát, és aki jobban is ért hozzá!

Kovács Csaba

Ágival együtt kezdtem stúdiózni 1984 őszén, rögtön a Kém-szám tábor után. Amikor Sancóhoz odamentem, hogy én ezt szeretném, kapásból azt válaszolta, hogy igen tudom. Azóta sem tudom, hogy Ő ezt honnan tudta…

A technikai szobába vettem be magam, de ennek elsősorban az volt az oka, hogy nem igazán tudok, meg szeretek beszélni, a zenéket szeretem, de nem értek hozzá, viszont a technikai helyiségben ott volt a hűtő, és a hűtőben a SÖR. Aztán Sancó és Füli segedelmével viszonylag gyorsan ismerkedtem a Kis Pista által megépített technikai háttérrel. Péntekenként folyton a Füli mellett tébláboltam, és megpróbáltam megtanulni a hangosítás rejtelmeit. Ezeknek a tanulásoknak leginkább akkor volt értelme, amikor elhangzott a híres „FÜLI, NEM SZÓL” csatakiáltás.

Szerencsére volt pénze a KISZ-nek is, meg a Kollégiumnak is, így gyors fejlesztések kezdődtek. Egyre komolyabb hangosító berendezéseket vásároltunk, és Stefán Péter barátommal lassan elkezdtünk bérhangosításokat is vállalni. Ennek eredménye az lett, hogy még komolyabb berendezéseket tudtunk vásárolni. Megjelentek a CD lejátszók, új lett a keverőasztal, felújítottuk a stúdiót, és kiépítettünk egy zárt TV láncot is, aminek a Show’s Shonka közvetítésénél igen nagy hasznát vettük. 1989-re már olyan technikai hátterünk volt, hogy az Ars Presso – kon átvettük a koncertek hangosítását is. Így jelentősen olcsóbban tudtunk feltörekvő, fiatal zenekarokat a kollégiumba hozni.

Bevezettük az alapfokú technikai képzést a stúdiósoknak, és mindenkinek le is kellett vizsgáznia belőle. Ahogy Ági is mondta, rengeteg hangjáték, szignál, riport született abban az időben, és nagyon sokan, köztük néha tanárok is szerepeltek bennük.

1989-ben átadtam a technikai vezetői stafétabotot Stefán Petinek, de nevelőtanárként még két évig folyamatosan bejártam a stúdióba és részt vettem a napi munkában.

1989 - 1992: Papp Ákos

„Ez a társaság kívülről nézve annyira durva, hogy belülről csak jó lehet” - ez volt az első gondolatom, mikor az 1987-es Gólyatáborban röplabdázni láttam a Martos Stúdió csapatát. A kispad egy láda sör volt, épp ezért sűrűn cseréltek, hiszen mindenki – ha csak egy kicsit is – szeretett volna a közelébe kerülni. Tulajdonképpen már ott, a táborban eldőlt, hogy nekem is közéjük kell tartoznom, és Kenéz Petivel együtt már az első héten lent voltunk a Stúdióban. Akkor kezdett még Egér és Bágyi Pityu is, és bár az akkori elsősökből kezdésnek csak ennyien jöttünk össze, Ági szerintem ezt is nagy eredménynek tartotta. Pedig ez az évfolyam a későbbiekben még inkább kivette a részét a stúdiós munkából: Arthúr, Kókai Szilvi, Pintér Szilvó, Bajkai Tibi, Hegedűs Laci, Marlow, Nagy Ancsa, Bajzek Kati, Papp Pityu mindannyian ugyanakkor kezdték az egyetemet, és bár lehet, hogy nem ebben a sorrendben, de később ők is csatlakoztak a Stúdiós csapathoz.

Az első félévben még csak úgy tengtünk-lengtünk a stúdióban, és ahol tudtunk, próbáltunk besegíteni. Kenéz Petivel az első műsorunk a második félévben kezdődött, éppúgy mint Egérnek és Pistinek, de a Jackie and City Show sokkal nagyobb sikereket ért el, mint a Szabadvonal, hiszen az akkori szignálversenyen mi nyertük el a citromdíjat. Nem is értem miért, hiszen attól a szignáltól aztán tényleg hanyatt lehetett esni (Kenéz Peti a szignál felvételébe majdnem bele is rokkant). Azt hiszem ez a díj volt a végső lökés ahhoz, hogy tényleg komolyan vegyem a stúdiózást.

De ez csak az adással kapcsolatos munkára vonatkozik; a közösséget már az első perctől kezdve élveztem. A legjobbak a kirándulások voltak. Az első ilyen, az 1988-as drégelypalánki Show’s Shonka tábor olyan ominózusra sikerült, hogy sohasem fogom elfelejteni. Kivülállóknak azt hiszem nehéz lenne elmagyarázni, hogy hogyan lehet hatalmas bulizás közepette komoly szervezőmunkát végezni, de ez itt valahogy természetes volt. Voltak akik mindenképpen operatívak akartak lenni, és voltak persze, akik folyton csak poénkodni akartak, de minkettőre szükség volt ahhoz, hogy érdekes, de megvalósítható feladatok szülessenek. A Show’s Shonka mindig ezekben a táborokban fogant, amit aztán a vetélkedőig minden este megtartott 603-as megbeszélések neveltek malaccá, hogy aztán a frappáns lebonyolítás jutalmaként a feje visszakerülhessen a Stúdió asztalára.

A másik rendszeres túráink Tokajba vezettek, ahol évről évre megküzdöttünk a természet viszontagságaival, úgymint nap, szél, víz, tűz és alkohol. Ja meg a szúnyogok, bár meg kell jegyeznem, hogy itt aztán néha mi is szívtuk egymás vérét; de természetesen ez is csak a szinvonal javítását célozta, és végső soron a stúdiós közösség további kovácsolását szolgálta. Az évelő események közé tartozott még a Mikulásünnepség, melyen általába különleges feladatokat kellett megvalósítani: hol babazsúr, hol pedig „sima” farsang volt a téma, és mindenkinek valamilyen külön erre az eseményre készített műsorszámmal kellett fellépnie.

És természetesen mi feleltünk a Gólyatáborok, a Kém-szám táborok, és a lellei felújítótáborok hangosításáért is, melyek mind-mind remek bulik voltak.

Visszaemlékezésem második felében megpróbálom röviden áttekinteni annak a három évnek a legfontosabb eseményeit, amikor stúdióvezető voltam.
A stúdióvezetői stafétát Nagy Ágitól vettem át 1989-ben Gánton. Emlékszem milyen jót röhögtem Steffyn, az újdonsült technikai vezetőn, mikor meg kellett csókolnia Kovács Csabinak, a leköszönő főnöknek a lábát. Aztán ez a molsoly nem sokkal később, Ági lábán lehervadt. Persze nem ért teljesen váratlanul a dolog, Bruttsó és Ági is próbált felkészíteni rá, de csak úgy feltételes módban. Amikor tényleg megtörtént nem igazán tudtam, hogyan is fogok majd megfelelni a kihívásnak. Hogy tudok én ennyi domináns személyiséget irányítani? Később aztán rájöttem, nem is kell: sokkal fontosabb, hogy arra figyeljek, hogy a Stúdió munkája továbbra is abban a mederben follyon, ahol ezek az emberek együtt tudják megvalósítani jobbnál jobb ötleteiket.

És abból aztán volt bőven! Kezdjük a 89-es pécsi OST-vel. Olyan műsorszámok nyertek itt díjat, mint a Brutssó-Ági duett által előadott „Gyerekek beszélgetnek”, vagy a Lázár Ervin meséit feldolgozó rádiójátékok. Szörnyeteg Lajos (alias Steffy) pedig jogosan lehetett álmos, hiszen az átjátszóban elvégzett rengeteg munka mellett még a Martos Stúdió első háziállatát, Gyurit, az alkoholista papagájt is egzecíroztatnia kellett. A Show’s Shonkák természetesen továbbra is fókuszban voltak, és rengeteg új feladatot vonultattak fel, de most inkább azokra a műsorokra szeretnék kitérni, amik ezt a korszakot fémjelezték. Ebben az időszakban került megrendezésre az első Martos Marathon. Ez egy 72 órás adás volt, amikor három napon keresztül, éppúgy mint a kereskedelmi rádióknál, megállás nélkül mentek a műsorok. Abban is megpróbáltunk hasonlítani a nagy rádiókra, hogy az egyébként nagy gonddal megszerkesztett műsorok halgatottságát vetélkedőkkel, és különböző szponzoroktól kapott sok-sok ajándékkal próbáltuk emelni. Csak zerkesztett műsorral lehetett ’fellépni’, és szinte minden műsornak saját szignálja volt. A műsorból hagyomány lett, és az elkövetkező pár évben újra megrendeztük. Sajnos itt nincs arra idő, hogy felsoroljam azt a rengeteg kitűnő műsort, mely a Marathonok során elhangzott, de azt azért illik megemlíteni, hogy e műsor keretében volt a Martos Stúdió vendége Bochkor Gábor és Geszti Péter.

A másik nagy gonddal szerkesztett ’egyedi’ műsorunk a Petőfi Rádió amatőr hangstúdiókat bemutató Fecsegő Recsegő című sorozatában elhangzott 25 perces fellépésünk volt. Ez majdnem annyi munkát igényelt, mint egy Show’s Shonka szervezése, de a műsorszámok szelektálásánál és vágásánal még jobban csattogott az olló. Ehhez a műsorhoz készült el stúdiós emlékeim legjobb, leghumorosabb vágott riportja „Milliók gumifal mögött” címmel.

A napi adásokban mi is a már megszokott rendet követtük: két nagylemezzel kezdődött a műsor, és elvileg 11-kor végződött, de ez szerencsére elég sokszor kitolódott, és általában még műsorzárás után is sokáig nyitva volt a stúdió. Öt stáb működött (volt vasárnapi stábunk is), melyek munkáját egy heti egyszeri, szerkesztői gyűlésen próbáltuk összehangolni. A stábok természetesen versengtek egymással, hogy ki tud jobb műsorokat készíteni, és ezt néha hivatalos formába is öntöttük. Ilyen volt pl. a szignálverseny, ahol minden stábnak készítenie kellett egy napi szignált, melyek olyan jól sikerültek, hogy az elkövetkező néhány évben még rendszeresen fecsendültek. Az állandó műsorok közül is rengetek olyan volt, mely megérdemelné, hogy megemlítsem, de hely hiányában én most csak hármat elevenítenék fel. Az egyik Bácskosz „ElvaráZsolt Zenék” című műsora, melynek hallgatói azt hiszem kivételes zenei műveltségre tehettek szert. A másik Simon Kata erotikus népmeséi, mely olyan átütő siker volt, hogy az előadó később (legalább is a stúdiósok emlékeiben) nevet is változtatott. A harmadik pedig az egyik legkedvesebb műsorom, az asszociációs játék, melynek során az elhangzott zenére kellett egy másikat keresni, mely abból logikusan következik, és egyúttal azt is ki kellett találni, hogy az azt megelőző asszociációs kapcsolat mi volt. Ezt adáson kívül is sokszor játszottuk.

Szertnék még szót ejteni azokról törekvésekről is, melyekkel a Stúdió megpróbálta megnövelni szűkös anyagi kereteit. Az egyedi reklámok és az állandó gyógyszergyári támogatások jelentős új technikai eszközök vásárlására nem voltak elegendőek. A pályázati pénzek már inkább; így sikerült szert tennünk 1989-ben egy új keverőpultra. Az igazi áttörést azonban a bérhangosítási akció jelentette, melynek keretében megvettük a nagy Reflex hangládákat, és a hangosítások díjából nemcsak a költségeket forgattuk vissza, hanem extra bevételre is szert tettünk. Visszatérő hangosítók voltunk a Kandó Főiskola klubjában, vagy a Krokodilkönny Klubban.

És ha már az elején azzal kezdtem, hogy a mi évfolyamunkból milyen sokan dolgoztak a Stúdióban, szertnék megemlíteni egy másik évfolyamot, amely szintén komolyan képviseltette magát az én időmben. Igaz, hogy Pomi, Pitya, Szöcsi, Daksi, Elek és Trógi közül néhányan nem fejezték be az egyetemet, de elhivatottságukat jól mutatja, hogy jó darabig még utána is töretlenül stúdióztak.

Stúdióvezetői munkámat 1992-ben, Szent-György hegyen fejeztem be, amikor is Bajkai Tibit vette át a helyemet.

1992 - 1993: Bajkai Tibor

Ha jól emlékszem ez 1992-93 volt, tehát egy évig voltam stúdióvezető.

A stafétabotot Papp Ákostól vettem át, talán eléggé viharos körülmények között a Szent-György-hegyi túristaházban. A technikai vezető Egér lett, a zenei vezető Kókai Szilvi és most először egy új pozíciót is választottunk: gazdasági vezető, személyében Papp Istvánt. Mindannyian 4.-5. évesek voltunk, ami mutatta is, hogy túl hosszú stúdióvezetési pályafutásnak nem fogunk elébe nézni. Ebből a korosztályból meg az 1-2 évvel fiatalabbakból ekkor igen népes és kreatív csapatunk volt. Azt gondolom ebben az időszakban ismét sikk volt a Martos Stúdió tagjának lenni.

Az első feladatok között volt a Shows-Shonka megszervezése. A kemény munka után jól megérdemelt Tokaj- túránkra indultunk, ahol már éreztük a kapitalizmus kemény szelét, többünknek sikerült egy havi ösztöndíjnak megfelelő összeget hagyni a kocsmákban. Az őszi időszakban csináltuk meg sorban a harmadik Martos Maratont. Az előzőnek (2.) én voltam a szervezője. Ha jól emlékszem ezt a Kisdeci (Nagygyőry Szilveszter) vállalta be. A megbízási évet Várgesztesen fejeztük be, aholis úgy döntött a társaság, hogy drasztikus fiatalításra van szüksége a Stúdiónak. Ebben valószínűleg igazuk is volt.

A zenei katalógus számítógépre vitele befejeződött. Eljutottunk odáig, hogy szalagos magnóra már nem vettünk fel zenéket, legalábbis monóra nem. Nehezen, de betört a zenei CD az életünkbe.

Ebben az időszakban inkább csak lassanként kikoptak az emberek, ahogy végeztek az egyetemmel.






1993 - 1996: Nagygyőri Szilveszter

Stúdiós emlékeim

Első benyomások

1991. szeptemberében kerültem a Martos kollégiumba. Évfolyamunkban hamar kialakult egy 6-8 fős társaság, akikkel közös programokat szerveztünk. Kedvenc esti szórakozásunk a mozilátogatás volt. A hazai és nemzetközi művészfilmektől kezdve a legújabb hollywood-i produkciókig mindent megnéztünk. Amikor nem moziztunk, akkor pedig az utcákat jártuk, és ismerkedtünk fővárosunk „nevezetességeivel”. Sok belvárosi sörözőt, biliárd szalont, kiskocsmát látogattunk végig.
A Martos Stúdióval a Marathon idején ismerkedtem meg. Egyik este kopogtattak a szobánk ajtaján. Két ismeretlen fickó azt kérdezte tőlünk, hogy szoktuk-e hallgatni a MST adásait? Melyik hullámhosszon fogható? –kérdeztem vissza. Válasz gyanánt az alacsonyabbik (Egér) fölágaskodott,és az ajtófélfa fölött elhelyezett - leginkább egy ócska klímaberendezésre hasonlító - fehér-szürke műtárgyon eltekerte a potmétert. Ekkor a falikutya elkezdett csaholni. Azon a héten ki sem kapcsoltuk a házikedvencet.

A konkurencia

A következő héttől néhány barátommal megalakítottuk a Martos Tilos Rádiót. Az unokaöcsém műszerész szakközépiskolába járt, és készített egy kis 9 V-os elemmel működő adókészüléket, mely a Danubius rádió frekvenciájához közel sugárzott. A hatótávolsága eredetileg 5-10 méter lehetett. Egy kis lelemény és egy spirálfüzet drótjának segítségével a sugárzási zónánkat kiterjesztettük az egész kollégium területére.
Kezdetben kandi-mikrofon adásokat sugároztunk. Később kedvenc zenéinket konferáltuk és játszottuk le kazettás magnó hangszórója elé tartva a mikrofont. Riportokat is készítettünk mozifilmekről, könyvekről stb. Ezt a tevékenységet csak játéknak tekintettük és hamarosan fel is hagytunk vele.

A közösségi élet íze

Kollégiumi buliban először a Vegyésznapok idején voltam. A hangulat és a Show’s Shonka feladatai magukkal ragadtak. Minden olajozottan működött. Fel sem fogtam, hogy a vetélkedő és a bulik hátterében milyen komoly, elszánt szervezőmunka állt. Ezt követően rendszeres résztvevője lettem az Ars Presso-nak. Még rendezőnek is jelentkeztem az Aranyember fesztiválra. Belekóstoltam a közösségi életbe és nagyon ízlett.

Beszervezésem története

A Stúdiósokkal közelebbről másodéves koromban (1992) ismerkedtem meg. Tetszett az egyen-pólójuk, a jó hangulatuk, de számomra nagyon zárt társaság benyomását keltették. Alapitya az évfolyamunk ejtőernyős tagja volt. Őt már Kém-szám táborból ismertem. A Gólyatáborban az esti bulin hanyagul megkérdeztem Tőle, hogy hogyan tehetnék szert egy olyan pólóra, mint amiben Ő is feszített. Ezt nem lehet boltban venni. –mondta. Ki kell érdemelni! Mégis hogyan? –kérdeztem. Nagyon egyszerűen. A Martos Stúdió tagjává kell válni! Ennyiben maradtunk.
Elindult az első félév. Egy hét elteltével a fakkomban találtam egy meghívót a Stúdió stábalakító gyűlésére. Bajkai Tibit az akkori Stúdióvezetőt nem ismertem személyesen, így váratlanul ért az invitálása.
Kíváncsiságtól vezéreltetve felmentem a megadott időpontban a 6. emeletre. A helyszínt nem volt nehéz beazonosítani. A 603-as szobából hangos zenét és még hangosabb nevetést lehetett hallani. A nyitott ajtó előtt 2 sörös rekesz pihent teli hűtött üvegekkel.
- Sziasztok. –köszöntem megszeppenten.
- Szia, kit keresel? –kérdezte egy szakállas ijesztő alak.
- Én Stúdiós gyűlésre jöttem. –hebegtem.
- És sört hoztál? –jött az újabb kérdés.
- Nem tudtam, hogy kellett volna. Nem szerepelt a meghívón. –válaszoltam sértődötten.
- Első szabály, hogy a hűtőben adás előtt mindig legyen hideg sör! –enyhült meg Stefán Peti hangja. Vegyél a rekeszből és majd később kifizeted! –folytatta immár barátságosan.

A gyűlés nem kezdődött pontosan, így volt időm körülnézni. A helyiség ablaktalan, sötét kis odú. TV, videomagnó, egy hifi-torony szalagos magnóval és néhány kényelmetlen, süppedős, szivacsfotel alkotta a berendezést. A falakat táborozások és bulik tablói díszítették. Tibi köszöntötte az összegyűlteket, majd körbeadott egy papírlapot, melyre mindenki felírhatta, hogy melyik napon szeretne adást készíteni. Én a szerdát választottam. Két nap múlva megkezdődött rádiós karrierem.

Beilleszkedés

Remek hangulatú stábba csöppentem. Nem volt közöttünk állandó munkamegosztás. Általában mindenki dolgozott az üvegfal mindkét oldalán.
Kezdetben zenéket kerestem és az esti-mesékben kaptam epizód szerepeket. Később megtanultam riportot készíteni, szignált vágni, adást keverni.
Igyekeztem minél több időt tölteni új hobbym a rádiózás gyakorlásával. A legtöbb adásnapon lementem a fsz. 1-2-be és örültem, ha besegíthettem a többi stábnak. Az adásnapok között egészséges versenyszellem uralkodott, így eleinte nem mindenki fogadott kitörő lelkesedéssel.
- Már megint itt vagy? Nem unod még? Mert mi igen! –kérdezte Arthúr viccesen.
- Bezzeg sört már megint nem hozott! –kontrázott Szilvó.
- Ne csak ácsorogj ott apukám, tedd hasznossá magad és keresd ki az esti-mese szignálját! –utasított Marlo.

Szép lassan megismertek és kezdtek elfogadni a stábok. A Marathon idejére már igazi stúdiósnak éreztem magamat.

Hétköznapok

Hétfőtől-csütörtökig este hét és tizenegy óra között voltak szerkesztett adások. Hírműsor, élő és konzerv riportok, nomeg az esti-mese alkotta az adásnapok gerincét. A blokkokat szignálok vezették fel. A hallgatottsági adatokat interaktív műsorok (vetélkedők és kívánságműsor) segítségével próbáltuk felmérni. Emeleti riportokban kérdeztük a kolesz-lakók véleményét az aktuális kérdésekről. Sokszor alig lehetett beférni a technikai szobába. Az adások idején a Stúdió előtti folyosórész is megtelt stábtagokkal, akik miközben várták, hogy elkezdődjön a műsoruk sört vagy VBK-t kortyolgattak.
A Stúdió működésének költségeit kollégiumi kulturális hozzájárulásból, különböző rendezvények hangosításából befolyt pénzekből, kisebb szponzori adományokból (Marathon és Show’s Shonka nyeremények) fedeztük. Az adásnapokon kiosztott nyereményeket ösztöndíjunkból finanszíroztuk.
Akkoriban 2 db szalagos magnó, 4 db kazettás deck és 1 db CD walkman állt rendelkezésre a zeneszámok keresésére és lejátszására. A szalagok és kazetták erdejében számítógépes katalógus program segített tájékozódni. A technikusok egy 16 csatornás keverőpult mögül vigyorogtak a süketelőkre.
Ahogy észrevettem a Stúdió legnagyobb értékei a süketszoba kondenzátor mikrofonjai lehettek. Ezeket mindenki nagy becsben tartotta. A többi eszköz időnként kapott „hideget-meleget” (sört – szendvicset).
A műszaki színvonal megtartása mellett akkoriban nem igen futotta fejlesztésekre. Elsősorban a zenetárunk bővítését próbáltuk folytatni. Büszkék voltunk arra a páratlan hanganyagra, amelyet elődeink szorgos hangyák módjára gyűjtöttek. Mi sem akartunk lemaradni mögöttük. A disco slágerek kazettára kerültek, az AP és Aranyember fesztivál koncertfelvételei sztereo szalagokon kaptak helyet. Beindult a CD lemezek gyűjtése.

Villámkarrier

A döntés 1993 elején, hogy fiatalok kerüljenek a kör élére, igen nehezen és finoman fogalmazva vitáktól sem mentesen született meg Várgesztesen, a Show’s Shonka táborban. Bala lett a technikai vezető, Marlo a zenei vezető és Trógi a gazdaságis. Alig fél év aktív stúdiózással és igen kevés tapasztalattal a hátam mögött lettem Stúdióvezető. Bajkai Tibitől kaptam a stafétabotot, akarom mondani Stúdiókulcsot. Ez az esemény fordulópontot jelentett addigi életemben. Hatalmas feladatot vállaltam magamra, és minden energiámmal azon voltam, hogy megfeleljek az elvárásoknak. Egymást követték a szervezési feladatok. Az első Show’s Shonka, Tokaj túra, majd a Marathon. Elődeim Tibi és Ákos segítsége nélkül nem boldogultam volna.

A Show’s Shonka szervezése

A Stúdió költségvetésének legnagyobb tételét a Show’s Shonka kiadásai jelentették. Emlékeim szerint 150.000.-Ft körüli összeget fordítottunk évente a nyereményekre, kellékekre, és a díszítésre. Ennek jelentős részét a kulturális hozzájárulásból fedeztük. Szponzorokat is sikerült időnként megnyerni. Egyik évben például tolmácsgépeket és reklám-pólókat kaptunk. Ezeket és a Vegyésznapok szervezőitől kapott korsókat és pólókat az egyes feladatokban résztvevők között osztottunk szét különdíjként. A feladatok kitalálása, kipróbálása rengeteg időt és energiát igényelt. Két hónapon keresztül minden este 7-től késő éjszakáig gyűléseket tartottunk a 603-ban. Az adások ekkor sem szüneteltek. Akik aznap rádióztak, azok az adás-zárást követően csatlakoztak be a munkába.
Munka volt ez a javából! Egy füzetben összeírtuk az előző évek meg nem valósított feladat-ötleteit, majd ezeket egészítettük ki az új agyszüleményekkel. Az egyik legemlékezetesebb ötlet a „Cseréljenek helyet az emeletek” című volt. Éveken keresztül ez volt az 1. számú bejegyzés a füzetben. Ráhangolódásként minden este felolvastuk a már bejegyzett javaslatokat. Ezt követően az este két mederben folyhatott tovább. Az egyik forgatókönyv szerint kukán ültünk és a meglévő ötletek megvalósíthatatlanságán elmélkedtünk, vagy a Show’s Shonka zene kiválasztásán vitatkoztunk. De néha elszabadult a pokol és egyre záporoztak a jobbnál jobb ötletek. Amikor a füzet már majdnem betelt, akkor kezdtünk szelektálni a feladatok között. A fő válogatási szempontok a helyigény, a szükséges kellékek beszerezhetősége, a látványosság és a közvetíthetőség voltak.

A válogatás közben alakult ki a rendezői-szereposztás. Megválasztásra kerültek a kellékesek, emeleti riporterek, társalgói riporterek, süket szobai riporterek. Eldőlt, hogy kik készítik az OBI-t, a szellemi- zenei- és videó-quizeket. A zártláncú videó-közvetítés, hang és képrögzítés, hangosítás megszervezése a Technikai vezetőre volt bízva. Amelyik feladatok fennmaradtak a rostán, azokat alaposan megrágtuk. Kipróbáltuk, hogy mennyi idő alatt lehet teljesíteni. Összeírtuk a kellékigényt. Megfogalmaztuk a feladat címét és a lehívás szövegét, lehetőleg úgy, hogy poénos és félreérthető legyen.
Ezt követte a feladatok sorrendjének meghatározása, és a várható átfutási idők becslése. Fontosnak tartottuk, hogy kellő dinamika legyen a forgatókönyvben. Nem árt, ha vannak olyan periódusok, amikor fel tudnak frissülni a versenyzők, és mi is szusszanhatunk egy kicsit.
Mikor kialakult a teljes forgatókönyv, akkor az egyes rendezői csoportok számára testreszabtuk aszerint, hogy számukra mi a fontos információ. Végül a hosszú előkészítő munka a kellékek és a nyeremények beszerzésével ért véget. A vetélkedő előestéjére kellőképpen kimerültünk a szervezésben és a Vegyésznapok bulisorozatában így nem esett jól, mikor másnap reggel pálinkás jó reggelt kívántak „korán kelő” társaink. A pálinka mellett kakaót és friss kiflit osztottak a kollégistáknak, ezzel is különlegessé téve a nap kezdetét.
A Show’s Shonka szombatját a társalgó kitakarításával és a romok eltakarításával kezdtük. A videó közvetítést a Kármán illetve a Schönherz Stúdió segítségével valósítottuk meg. Rajtuk kívül a Számtech. kör vett részt aktívan a lebonyolításban. Ők a lehívások szövegét a pontos időt és a verseny aktuális állását varázsolták a képernyőre. A társalgó berendezését a technikusok kezdték, majd jöhetett a díszítés. Kint az előtérben épült az információs pult. A stúdió előtt a kellékesek szendvicseket készítettek, majd összeválogatták, és sorrendbe rakták a feladatok eszközeit. Az emeleti riporterek a technikusokkal lepróbálták a videó és audió kapcsolatokat. Délután 1 órára majdnem minden készen állt a vetélkedő elkezdésére. Bemelegítésként a leglelkesebb versenyzőknek az OBI kérdőívet és futkosós feladatokat adtunk ki egy óra terjedelemben. Ez az idő elegendő volt arra, hogy a technikát még egyszer lepróbáljuk, és az esetleges hibákat elhárítsuk. A versenyzők csak lassan gyülekeztek. Az OBI végére azonban már zsúfolásig telve volt a konyha előtti folyosórész. Megkezdődhettek a társalgói feladatok, melyeket szellemi- zenei- és videó- körök, szakítottak meg. Az udvaron sorversenyeket és zárókör gyanánt évfolyamonkénti felvonulást szerveztünk. Az évek során főszervező, kellékes, társalgói és emeleti riporter is voltam, így sokféle szemszögből láthattam a vegyészkar eme nagymultú vetélkedőjét. A Show’s Shonka és az MST Marathon projectekben való részvétel a pillanatnyi élményeken kívül olyan szervezői mintákkal, kommunikációs helyzetekkel is gazdagított, melyet a nagybetűs életben is remekül lehet hasznosítani.

Sötét fellegek

Akkoriban a Stúdió magját a végzős korosztály alkotta. Az Őket követő évfolyamból alig volt olyan, aki hosszú távon megmaradt volna a közösségben. Az előttem induló évfolyamban lelkes fiatalokból nem volt hiány (Szöcsi, Daksi, Pomi, Alapitya, Trógi, Bala,) de közülük az első négy évismétlésre majd a tanintézmény idő előtti elhagyására lett utasítva a szigorú vizsgáztatók által. Az évfolyamomból Kele Gabi és Fazekas Zsuzsa csatlakozott menet közben a társasághoz. A gólyák közül is csak egy emberre emlékszem (Okoska) aki komolyan érdeklődött a Stúdióban folyó munka iránt.

A szobákban szinte mindenütt volt rádiós-magnó, amin keresztül jó minőségben lehetett hallgatni az új kereskedelmi adók korszerű szórakozató zenei műsorait. Rövid idő alatt rengeteg kollégiumon kívüli szórakozási lehetőség nyílt. Egyre kevesebb kollégista hallgatta az esti adásokat. A közhangulat sem kedvezett a Stúdiónak. Sok helyről hallottam olyan alaptalan rágalmakat, hogy a Stúdiósok a kollégisták pénzét isszák és bulizzák el az adások idején. A kollégiumi közgyűlésen, ahol a körök költségvetéséről szavaztunk, rendre csatákat kellett folytatni azért, hogy fejlesztési elképzeléseinket megvalósíthassuk. Leginkább a zenei anyagok bővítésére, CD és kazetta vásárlásra futotta a költségvetésből.
A kollégiumi vezetés sem könnyítette meg a helyzetünket. A Martosban kezdetben nyaranta, majd később év közben is egyre több szobát ifjúsági szállóként üzemeltettek, miközben hallgatók szorultak ki külvárosi férőhelyekre. A Stúdió az ilyen és ehhez hasonló intézkedések ellen hangos eszközökkel tiltakozott. A nevelő tanári szobák szállodai szobává történő átalakítása idején a kollégium igazgatója a 603-as szobát és a lépcső alatti tárolóhelyet (a bungit) is szerette volna kivonni a Stúdió felügyelete alól. Tíz évvel azelőtti leltári ívet szeretett volna aláíratni velem, melyben egyszemélyben vállalom a felelősséget a vagyontárgyakért, különben bezáratja a Stúdiót. Szerencsére ezek a bosszúhadjáratok eredménytelenek maradtak. A 7. emelet építésének idején a sötét fellegek nem csak képletesen jelentek meg a fejünk felett. A tetőszigetelést tavasszal megbontották és megkezdődött az építkezés. Hirtelen esőzések sorozata kezdődött meg. A legfelső emelet teljesen beázott. A lifteket heteken keresztül nem lehetett használni, mivel az esővíz-levezető csatorna nem volt képes elvezetni az özönvíz egy részét, amely így a liftaknában talált magának utat. Több alkalommal ébresztett hajnalban a portás, hogy csináljunk valamit, mert a liftaknából kiömlő víz a földszint 1-2-be folyik be. Vödrökkel, söprűvel és felmosó lapáttal felfegyverkezve rohantunk megvédeni Stúdiónkat.

Rajtunk nem fog az eső

A kedvezőtlen körülmények ellenére a Stúdió működött. A Martos Q-pa versenysorozaton az öt évfolyam mellett önálló csapatot indítottunk, és kiváló eredményeket értünk el. Hét közben emeletek közti vetélkedő sorozatot szerveztünk. A versenyt követően hajnalig tartó spontán mulatozás kezdődött a folyosó végeken. A technikai felszerelés is megújult. A Műegyetemi HÖK pályázati pénzéből új koncert keverőasztalt és mikrofonokat vásároltunk és bővítettük az AP fénytechnikáját. Az egyik évben Dzsoni az igazgatónk összehívta a kollégiumi körök vezetőit, és elmondta, hogy a nyári szállodázás idén annyira jól sikerült, hogy technikai eszközök vásárlására és egyéb fejlesztésekre is tud forrást biztosítani. Mi kihasználtuk a kínálkozó lehetőséget és 2 kazettás decket, 2 CD decket és egy disco keverőt vásároltunk a Stúdió és az AP számára. Ezen felül a kollégiumi szobákba televízió és számítógép hálózat építettünk ki. A kábeleket a kollégium vásárolta a kivitelezést pedig a Számtech. kör és a Stúdió végezte. Úgy gondoltuk, hogy a kör jövőjét az audio-videó stúdióvá alakulás jelentheti. Ehhez már csak egy kamerára lett volna szükség!
A nagy fejlesztések után néhány hónappal igazgató választás zajlott a kollégiumban. Dzsoni kihívója egy, -ha jól emlékszem- építőkaros nevelőtanár volt. A Stúdió ebben az időszakban fontos szerepet kapott. A kampányoknak biztosított „színpadot”. Emberileg és szakmailag is nagy kihívást jelentett számunkra hogy objektívek és pártatlanok tudjunk maradni. Először bemutatkozó riportot készítettünk a jelöltekkel, majd összegyűjtöttük a kollégistákat érdeklő kérdéseket, és ezekről kérdeztük az ellenfeleket. Az adásainkban elemeztük a jelöltek erényeit és gyengéit. A szavazás előtt egy interaktív párbajt is szerveztünk, melyet a társalgóban és a szobákban is nyomon követhettek a lakók. A helyszín zsúfolásig megtelt. Az emeletekről is kérdezhettek azok, akik nem fértek be a társalgóba. Az ezt követő szavazás végül igen szoros eredménnyel Dzsoni újraválasztását hozta.

25 éve szól a Rádió

1994 egyik emlékezetes eseménye a 25 éves Stúdiós találkozó volt. Hatalmas készülődés előzte meg. Hangos meghívót készítettünk, melyet minden egykori Stúdiótaghoz megpróbáltunk eljuttatni. Sajnos a név és címlistánk elavult lehettet, mert a szétküldött kazetták közel 20%-a visszatért a „címzett ismeretlen” felirattal. A Műegyetemi kiadó szponzorálásával emlékfüzetet adtunk ki. Az egykori kódexmásolók alázatával készítettük az örökös Stúdiótagoknak járó okleveleket. Kitakarítottuk a Stúdió helységeit, és kiállítást rendeztünk a régi már működőképtelen műszaki eszközökből és stúdiós naplókból.

A stafétabot átadása

1994. év végén sok lelkes fiatal érkezett közösségünkbe. Ekkor kezdett Stúdiózni Salyt, Cha-Cha, Ditke (DJ Rekesz), Kassai Henrik, Borbály Peti, Iványi Szabolcs, Járosi Laci és sokan mások, akik meghatározó személyiségei lettek később a Stúdiónak. Két év felejthetetlen és egyben kimerítő év után, a következő tisztújító táborban elérkezett az időt, hogy a helyzet- akarom mondani a Stúdió kulcsát a fiatal nemzedék örökölje meg. Nagy András (Salyt) lett az utódom.
A következő Show’s Shonka szervezésében még aktívan részt vettem. Később már csak tanácsaimmal és tapasztalatommal próbáltam segíteni a fiatalokat. Ötödév után nevelőtanárként a kollégiumban maradtam. Az új nemzedék munkáját ekkor kívülről igyekeztem segíteni.

1996 - 1998: Pelle Krisztina

1995-1998: Stúdiótag, 1996-1998: Stúdióvezető

Sajnos az évszámokat sohasem tudtam jól fejben tartani, nézzétek el nekem most is.

Nehéz dolgom van, mert én vagyok az utolsó a sorban. Én már nem láttam a stúdió tündöklését, csak a bukását. Jómagam sokat bújtam a régi naplókat, nézegettem a fekete-fehér képeket. Szerettem volna átélni azt a pörgést, amit régebben a stúdió jelentett. Még volt néhány lelkes fiatal, de a számuk egyre csökkent, így a stúdiós létszám szép lassan elapadt. Kevesen voltunk, de még igyekeztünk jó adásokat készíteni, hetente többször is, amíg még elegendő ember volt a két stáb kialakításához. Emlékszem az esti mesékre, amiket alig tudtunk elmondani, mert annyira fojtogatott bennünket saját nevetésünk ☺ Remélem, rajtunk kívül más is szórakozott ezeken az adásokon, bár már igen kevés szobában volt falikutya, azok is rossz állapotban voltak, és az embereket jobban érdekelte a Danubius meg a Juventus rádió adása, meg a számítógépes játékok.

Ekkortájt már igencsak keveredett az Ars Presso és a Stúdió feladatköre. A technika összerakását, a magnók és a CD lejátszók kezelését már nem csak a stúdiósok végezhették, lényegében már technikai vizsga nélkül is bárki hozzányúlhatott a felszereléshez. Emlékszem, nekem egy stúdiós kiránduláson emlékezetből kellett elmondanom, miként rakok össze egy hangcuccot, és azt is, milyen gombok sorakoznak a keverőasztalon :-)

A Show’s Shonkákat imádtam. Az elsőn még résztvevő voltam, az utána következőkön már szervezőként dolgoztam. Sajnos e téren is megnyilvánult az érdektelenség. Alig lehetett megfelelő létszámú csapatokat toborozni. A végén már nem is költöztünk fel a folyosók végére, hanem a társalgóban játszottunk. Azért úgy érzem, akik ott voltak, jól szórakoztak .

Aztán jött az új generáció. Ők már FM adásokban gondolkodtak, meg videó stúdióban. Átalakították a stúdiós helyiségeket –már ami még megvolt, mert egy részüket a kollégium visszavette, másik részük Ars Presso-s raktárhelyiség lett–, a szalagokat valamelyik raktárba helyezték, az adáslámpa is elkerült valahová. Már nem gyullad fel többé, jelezve: Pszt, adás van!